A Harmadik Testamentumról
Néhány évvel halála előtt Martinus úgy döntött, hogy összegyűjtött műveit „A harmadik testamentum” néven adja ki. Művével a kereszténység szeretet-üzenetének teljes logikai igazolását adja.
„A kereszténység” – mondja Martinus – valójában nem azonos azzal az egyházi hagyománnyal, amelyet mi a szóval társítunk. A valódi kereszténység az az életszemlélet és életfelfogás, amelyet annak megteremtője, a názáreti Jézus mutatott. Az ő élettörténetén keresztül testesült meg a szeretet emberi tudata.
Az emberek csak most – kétezer évvel később – kezdik felismerni a kereszténységnek ezt az alapvető aspektusát. Ezzel Jézus saját jóslata is beteljesedik, miszerint a jövő emberei fogják megérteni, miről beszélt: „Még sok mindent kell mondanom nektek, de most még nem vagytok képesek befogadni. De amikor eljön, az igazság lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra … .” (János 16:12)
Tudományosan gondolkodó korunkban most van kialakulóban egy nagyobb fogékonyság az „igazság szelleme” iránt. A „szellem” azonos a tudattal, és az ember legfőbb tudatos kifejeződése az igazságkeresésnek a tudomány. Az „igazság szelleme” Martinus szerint a tudat tudományos megértése – vagyis egy szellemi tudomány. Csak egy ilyen tudomány képes túllépni annak a szemléletnek a korlátain, amely szerint az élet csak anyagi jelenség – és ez ma még a tudományban uralkodó nézet.
A hagyományos vallási történetek és hiedelmek viszont csak szimbolikusan tudták megjeleníteni a spirituális életszemléletet. Nem tudtak teljes és logikus képet adni a valóság életéről, mert elsősorban a vallásos érzékhez és a hitre való képességhez szólnak.Ahhoz azonban, hogy a szellemet és az anyagot ugyanannak a valóságnak két kifejeződéseként értsük, az szükséges, hogy a valóságot élőnek gondoljuk. Ezt az élő valóságot szemlélteti Martinus az ész számára egy kozmikus világkép formájában.
Az, hogy a valóság él – akárcsak maga az ember – olyan felismerés, amelyet a tudománynak is meg kell erősítenie.Martinus megmutatja, hogy az ember fejlődési útja a vallásos hit szakaszain keresztül halad az egyre nagyobb intellektualitás és tudás felé. De fejlődik – a szenvedés tapasztalatain keresztül – erkölcsi értelemben is.Egyre inkább emberi magatartásra tesz szert.Egy ilyen „humanizált intelligencia” az előfeltétele annak, hogy mélyebben megértse létét.
Martinus bepillantást enged a szeretet szellemébe – a humanizmus, a tolerancia és a tudomány szellemébe -, amely egyre fontosabbá válik az emberi életben.Művei segítenek megteremteni egy új kulturális impulzus szellemi alapjait, amely előre viheti az egyént és a társadalmat – az emberség és a civilizáció magasabb formái felé.