A SZENTLÉLEK

Általában a „Szentlélek” kifejezést, egy absztrakt fogalomként értelmezik, amiért sok ember számára ezért valamiféle valótlanságnak tűnik, egy eredménye valami bizonyos tévhitnek éppúgy, mint sok más vallásos elképzelések. Azért lehet jelentősége a vallásilag érdeklődő embernek, hogy tisztába legyen mi is rejtőzik eme fogalom mögött. Ez ugyanis úgy van, hogy az az erő, amit a „Szentlélek” kifejezés képvisel, hihetetlen sokat jelent minden élőlénynek és minden létező életformának. A „Szentlélek” nélkül, ami a legmagasabb kifejezése az energiának, egyetlen fa sem tudna valaha zöldülni, egyetlen rétet sem tudnának a tavasz virágai beborítani és egyetlen élőlény sem tudna valaha tökéletes egészséget és tökéletes jólétet átélni. Igen, annyira fontos ez az energia, hogy a nélkül a földünk sohasem lett volna átformálva egy izzó tűztömbből erre a csodálatos lakhelyre az emberek számára, mint ez ma is az. E nélkül az energia nélkül sohasem tudott volna az ember tulajdonosa lenni annak a tökéletes szervezetnek, amivel ma rendelkezik, ez az isteni szerkezet, amin keresztül a fejlődésének egy bizonyos időpontjában fog „egyesülni Istennel”, „Isten képmása” lesz. Igen, a „Szentlélek” létezése nélkül egyáltalán nem létezne semmilyen forma tudat vagy élet átélés.

Mikor a „Szentlélek” kifejezés a valóságban ugyanaz, mint Isten lelke vagy tudata, nem ok nélkül kezdi a biblia a teremtés elbeszélést ekképpen:”Isten szelleme rezgett a víz felett. ”De most itt az ideje mikor a „Szentlélek” fogalom a továbbiakban nem egy absztrakt fogalom fog lenni. Ennek az oka az, hogy ha az energia, ami a fogalom mögött rejlik nem lesz felfedve és a valódi természete a reális tudás formájában nyilvánvaló minden fejlett ember számára, akkor az emberiség soha nem fog megszabadulni a háborúnak a terheitől és nyomorúságától. Akkor soha sem fognak tudni kórházak és gyógyintézetek, mankók és protézisek nélkül meglenni. Éhínség, rabszolgaság és elnyomás fogja még mindig uralni a földi ember kultúrájának nagy területeit és az annyira rég várt tartós béke csak egy ábránként marad meg.

Mi akkor a „Szentlélek”? Ja, mi a lélek egyáltalán? A lélek élet, és az élet az, ami a szervezetet élővé teszi. Mikor a lélek vagy az élet teljesen elhagy egy szervezetet, egy hulla lesz belőle. Mi akkor azt mondjuk arról a lényről, aki korábban megnyilvánult a szervezeten keresztül, hogy ez eltávozott, meghalt. Ez a szervezet, ami korábban élő kinyilvánulása volt az életnek és léleknek, mozdulatlanul fekszik és a felbomlása felé halad. De ha mindamellett megvizsgáljuk ezt a halott szervezetet, látjuk azt, hogy ez még mindig tartalmazza azokat a szerveket, amelyek korábban lehetővé tették ennek az élő megjelenését. Az agy, a szív, a tüdő, a vesék, a mirigyek, belek stb.. amelyek ott voltak korábban, azok most is ott vannak, abszolút semmi látható sem hiányzik, semmi fizikai. De mégis kell, hogy valami hiányozzon, ami korábban a szervezetet élővé tette. Hogy ez semmi lenne, mikor ez láthatatlan, ez a röntgensugarak és rádióhullámok korszakában egy túlságosan abszurd felfogás azért, hogy ezt komolyan lehessen venni. Manapság egy rendíthetetlen tudományos tény, hogy a szilárd, folyékony és gáz formájú anyagokon kívül létezik egy negyedik formájú anyag is, mégpedig a sugár formájú anyag. Senki sem tudja kétségbe vonni azt a tényt, hogy a különbséget egy hulla és egy élőlény között nem valami fizikailag látható határozza meg, hanem avval hogy, ami korábban, mint vágy, akarat, cselekedet, röviden szólva viselkedés, most eltűnt. Csak ezeknek a funkcióknak a szerszáma maradt meg. Az, ami eltűnt, az tehát az alapvető volt az élőlénynél, amit a szervezet korábban képviselt. De mikor az, ami mint vágyként, akaratként vagy sóvárgásként nyilvánítja ki magát, a legfontosabb a szervezetnél, tehát egy ténnyé válik, hogy ez az, ami az elsődleges és nem a szervezet, ami tehát csak egy eszköze ezeknek a megnyilvánulásoknak. Ezek azok az erők, amelyek képesek a szervezetet mozgatni és cselekedni nem pedig fordítva.

Ugyanúgy, mint ez a földi emberrel van, szintén úgy van az állatokkal, ja, mindennel, amit élőnek nevezünk. Mikor ez a „valami”, ami kifejezi az életet, elhagy egy növényt vagy egy állatot, elhervad vagy meghal azoknak szervezete. Mikor minden látszólag elhalt vagy elhervadt növények és fák tavasszal ujra zöldülnek és virágoznak, ez annak a kinyilvánulása, hogy az a láthatatlan valami, ami az elmúlt évben elhagyta ezeket, most újra visszatért. Ez a láthatatlan valami, amit az életnek vagy az élőnek nevezünk, és ez, mint tudjuk, egyáltalán nem részlethiányos, annak ellenére, hogy nem tudjuk megfogni vagy érezni ezeket e részeket ugyanúgy, mint mi képesek vagyunk felfogni, megmérni a fizikai szervezetnek a részeit, ennek a szerveit, végtagjait és agyát. Az élet tehát nemcsak egy erő, ami áramlik be a szervezetbe és ezt élővé teszi. Ez az erő szintén szervezett és be van osztva különleges, egymástól különböző hullámhosszokra. Ez a megszervezés képzi azt, hogy néhány szervezet ember lesz, mások állatok és megint mások pedig növények. És hogy ez az erő jelen van az ásványi anyagok világában is megjegyezhetjük itt a teljesség kedvéért.

Mikor ez a határtalan tömege a fizikailag különböző dolgoknak, amelyeket ez a láthatatlan erő vagy matéria irányít, ami inkarnál a szervezetekbe, köztudomásúlag létezik. mint egy mindenki számára nyilvánvaló tény, az is egy tény fog lenni, hogy ez a láthatatlan erő előzőleg kell, hogy megmunkálva legyen szervvel vagy szervekkel, amelyek nem fizikai természetűek. Miképpen tudná ez különben megmutatni magát sokféle különböző fizikai formákban, amiket szemlélni tudunk, és hogy tudná a fizikai anyagot, hogy ilyen sokféle szervezetben megjelenjen, amelyekkel mindenhol körül vagyunk véve? Ez a láthatatlan szerv vagy szervezetek, amelyeken keresztül az ugyanúgy láthatatlan lélek alkot és megtestesül a fizikai szervezetekbe tehát kifejezése annak, hogy létezik egy világ a fizikain kívül, egy világ, ami csak szellemi természetű lehet. Mikor ez a világ meg tud testesülni vagy uralni tudja a fizikait és nem ellenkezőleg, akkor megtaláljuk itt az élőlénynek valódi világát vagy a születési helyét, egy világot a halálon túl. A halál sohasem jelent egy megsemmisülést vagy egy totális megszűnést. Az élőlény egy szellemi lény és egy szellemi világ lakója. Hogy ez egy rendíthetetlen tény azt lehet látni az által, hogy mindaz, amit a tudatunknak nevezünk, tapasztalataink és átéléseink csak a gondolatok formájában tudnak megjelenni, amelyek teljesen pszichikai természetűek. Ha ezek fizikaiak lennének, akkor nem kellene átfordítani fizikai beszédre vagy írásra, vagy pedig valami más formában átvinni fizikai anyagba. Hogyha ezek fizikaiak lennének, akkor bárki láthatná ezeket, és akkor nem lenne szükség elmondani vagy leírni ezeket.

Azért, hogy a vágyainkat és kívánságainkat, sóvárgásainkat, tudásunkat és szándékainkat megérthetővé tudjuk tenni a környezetünk számára, szükséges hogy átfordítsuk ezt a bennünk rejlő pszichikai állapotot beszédre, írásra vagy hangra. Ezáltal látjuk azt, hogy ami az élő a világmindenségben, ásványokban, növényekben, állatokban és az emberekben, az szellem. A szellem a maga részéről tudat és a tudat pedig gondolatok. A gondolatok tudás, elképzelések, kívánságok, gyűlölet, keserűség és harag, ugyanúgy, mint szimpátia, megértés és szeretet. A szellem tehát két nagy ellentétként jelenik meg: tudatlanság és tudás. Ez által eljutottunk a fő problémához ebben a fejezetben ami: a „Szentlélek”.

Természetesen minden szellem a legmélyebb elemzésében szent. Mikor az univerzum szellemének az összes megnyilvánulásról van szó, akkor ennek a szellemnek az állapota tökéletesnek mutatja meg magát, innét az örökkévaló mondás: „És látta Isten, hogy minden, amit teremtett, íme, igen jó”, vagyis öröm és áldás mindennek és mindenkinek. A földi ember számára mégis van olyan lélek, ami nem szent, vagyis nem öröm és áldás mindennek és mindenkinek. Ellenkezőleg, úgy mutatja magát meg ez a lélek, ezek a gondolatok, mint kárhozatnak és fájdalomnak az okozója az élőlényeknél. Egy lelket, ami kárhozatot, fájdalmat és szenvedést teremt, és tönkreteszi más emberek boldogságát és létezését, nem lehet szentnek minősíteni. Ez a lélek az, ami jelenleg a földi emberek társadalmat gyötri. Túlságosan sokan hisznek abban, hogy örömet és áldást tudnak maguk számára teremteni az által, hogy megsokszorozzák az ötödik parancs megsértését: „Ne ölj”. Ez által lesznek képviselői annak a fogalomnak, ami a fagy és hideg formájában megállítja a növényi és állati életet télen. Ezeknek az embereknek a szelleme tehát halált okozó és a viselkedésüket emberi értelemben nem lehet szentségesnek nevezni. Ez csak a világmindenség vezetése előtt szent, mert az élőlények lehetősége nélkül, hogy halált és átkokat tudjanak kiváltani, sohasem tudnák felfogni a különbséget a jó és a rossz között, a különbséget, hogy mi az, ami áldást okoz és mi az, ami átkot. Mikor átok, halál és a pusztulás meg tud történni az élőlények között, akkor ez, egy kozmikus perspektívából az Isten saját kilátóhelyéből szemlélve, szükséges azért, hogy az ember a saját szabad akaratán keresztül meg tudja tanulni, miképpen tudna elsajátítani egy olyan cselekvésmódot, ami csak örömet és áldást tud teremteni más élőlények számára. Ezeknek a szabad lehetőségeknek a hiányában, hogy mentális sötétséget, szenvedéseket és halált tudjon létrehozni, sohasem tudna egy élőlény saját egyéni tudásán és értelmén, egyéni tapasztalatokon át eljutni egy olyan cselekvésmódhoz, ahol száz százalékig, Isten hasonmásaként jelen meg. Ha úgy lenne, hogy az élőlénynek nem lenne valami lehetősége, hogy sötétséget teremtsen, hanem teljesen automatikusan jó és szeretetteljes tudna lenni, akkor nem lenne neki semmilyen tudata, hanem csak némi masinaként tudna működni. Hogy a szeretet nem csak valami jó hanem a leg elképzelhetőbb jó, ennek az átélését csak a realisztikus találkozásával a jóságnak az ellentétével lehet elérni. Kozmikus nézetből minden lélek tehát szentséges.

De most tehát az embernek a „Szentlélekhez” való viszonyáról van szó. Az emberiség egy olyan fejlődési fokozaton van, ahol az istenség alakítja őt a saját képmására, vagyis megtanítja, hogy ismerjen meg minden rosszat és sötétséget, úgy hogy ő a saját szabad akaratával elköveti a sötétség tetteit. Mikor ezen a tevékenységen át a felebaráti szeretet törvény ellen cselekszik, kikerülhetetlenül kivált olyan erőket, amelyek ellene fordulnak a szerencsétlen sors formájában. Szerencsétlen sorsok eszerint ott jelennek meg, ahol az élőlény szerencsétlenséget, kárhozatot, fájdalmat és szenvedést okoz a környezetének. Ezen a mentális területen belül tehát nem a Szentlélek elvét nyilvánítja ki, hanem a mentális tél elvét. De a tél elve mindamellett halált okozó. Azáltal, hogy kiváltja ezt az elvet életeken át és ennek a hatásait aratja egy szerencsétlen sors formájában, az élőlény kivétel nélkül fel fogja fedni a boldogtalan helyzetének okát és elkezdi szellemét szentté alkotni, vagyis kapcsolatba hozza az világegyetem szeretet erőivel. Mikor nekünk a természeten keresztül van lehetőségünk, hogy átéljük a különbséget a tél és a nyár, nap és éjszaka között, ez pontosan azért van, hogy tudjuk látni a különbséget a két megnyilvánulás között, a halált okozó és az életet adó az, ami pusztulást teremt és azok, amelyek áldást, örömet és boldogságot teremtenek az élőlényeknek.

Az, aki gyűlöl és üldöz, az, aki a keserűségén, haragján és csalódottságán át gátolja más emberek örömét és boldogságát és rábír embereket, hogy boldogtalannak érezzék magukat, túlságosan nagymértékben kapcsolatban van a tél elvével és szükséges, hogy a következményeit viselje ennek. Ő nem azt a szellemet idézi elő, amelyik a tavasz csodálatos életét váltja ki a felebarátjának a tudatában, az a szellem, amely feléleszti a csillogást a reménytelen beteg szemében és előtöri a mosolyt a gyászoló arcán.

Az embernek szükséges tehát megtanulni, hogy lehet a lelkét szentté tenni. Ugyanolyan fokozatban, miképpen önmagát képes gyakorolni abban, hogy csak azért éljen, hogy az embertársait boldoggá és jókedvűvé tegye, akkor kapcsolatban van avval az életformával, ami a nyár elve, az életforma, ami életet ad, és amelyik lehetővé teszi szentnek a lelkivilágát éppúgy, mint az Isten lelke. Hogy valakinek a lelke ilyenformán azonos az Istennel okozza azt, hogy az ember Isten képmása. Azáltal, hogy valaki Isten képmása lett, megnyílik a tudata és részese lesz Isten tudatának, vagyis átéli a nagy beavatást vagy a nagy születést. Ettől a pillanattól fogva mikor ezt teljesen átélte valaki és kozmikus tudatot kapott, szellemileg szuverén lett. Akkor a világmindenség legmagasabb tudása van a lelke mélyén és a továbbiakban nem kell neki másokon keresztül tudást elsajátítani. Akkor átéli a világmindenség legmagasabb tudását és bölcsességét a saját egyéni érzékein át és akkor látni fogja, hogy a Szentlélek fénylik minden élőlényben, függetlenül attól, hogy ezek miképpen jelennek meg pillanatnyilag. Ha ezek banditák, rablók, gyilkosok vagy csak egyszerű rágalmazók, tény, hogy ezek csak most azt tanulják meg, hogy miképpen nem kell viselkedni a valódi életben a földi tévelygés és tévhit mögött, miképpen nem lehet élni, ha valaki egy akar lenni Istennel. Evvel a legmagasabb fokú szellemi átéléssel maga mögött, az ember végleg kilépett a mentális télnek a hideg és halált hozó területéről és a helyett belépett a kozmikus tavasznak a melegítő és életet adó gondolat zónába. Az örök Atya isteni szelleme átjárja most a tudatát, és a vándorlása az életen át fog, neki köszönően lenni egy megszakíthatatlan kinyilvánítása a világmindenség örök alaphangjának: szeretet a felebarátoknak, ami a fényesség az örök Lélekben a vizek felett.